Ahogy pár napja írtuk, hamarosan itt van a Perseidák maximuma. Hétfőn este lesz a legaktívabb a csillaghullás, bár már a hétvégén is érdemes lesz kimenni a szabadba. Igaz, az előrejelzések szerint a nyugodt hétvégi égbolt figyelést keresztül húzhatja a most érkezett hidegfront, de talán a hétfő esti csúcsnál már felhőtlen idő lesz. A Magyar Csillagászati Egyesület szerint az idei aktivitás átlagos lesz, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesz látványos..

A Perseidák raj valójában a 109P/Swift-Tuttle meteor törmelékhalmaza. Pályája minden évben augusztus 12–13. között keresztezi a Földét.

Előre láthatólag hétfőn ,éjjel 3 óra fele éri el a maximumát ami több szempontból is szerencséssé teszi a megfigyelését. Egyrészt a Hold már nem lesz fent az égen (sőt, már naplemente után lenyugszik), így a fénye nem fog zavarni, illetve a Perseidák radiánsa is magasabban lesz aminek köszönhetően több meteor lesz látható. Persze, aki nem tud (akar) hajnalig fent maradni az nyugodtan próbálkozzon este. Ilyenkor még kevesebb Perseidát láthatunk, bár ha mégis sikerül akkor azok látványosabbak lesznek. A csillaghullás kiindulási pontja a Perzeusz csillagkép lesz. Ezt este 10 után, az égbolt alsó felén, észak-keleti irányba találhatjuk meg és ahogy telik az éjszaka, úgy halad felfele keleti irányba. 

Érdemes először a Cassiopeia csillagképet keresni, hisz jellegzetes "duplavé" formája könnyen kiszúrható. A Perzeusz csillagkép ez alatt helyezkedik el.

Ahogy már az előző posztban is elhangzott, a Perseidák raj július 17-e környékétől már megfigyelhető az égbolton. Aki szemfüles volt az elmúlt napokban az már bőven láthatott a rajhoz tartozó hullócsillagot bár az igazi tűzijáték még csak ezután fog érkezni. Augusztus elején óránként 5 meteort láthatunk, 10-e körül már akár 15-öt is. Maximuma alatt ez a szám gyorsan növekszik, akár 100-ig is, majd az utána következő napokban viszonylag hamar lecsökken 10 körülire. Az aktivitásának vége augusztus 20-a után van, igaz még ekkor is belefuthatunk óránként 1 Perseidába. A rajtagok gyorsak, fényesek, nyomhagyók (majdnem az esetek felében) illetve több tűzgömböt is tartalmaznak.

A becsehelyi meteorkamera (HUBEC) által 2011.08.12/13. éjszakáján rögzített Perseida meteorok Látható, a fényes rajtagok nagy száma. Sárga szín: halvány, narancs szín: fényes, piros szín: nagyon fényes vagy tűzgömb. Forrás: Pető Zsolt blog

Ja igen, a tűzgömbök. Felismerésük egyszerű, hisz erős fényük kiemeli őket a hullócsillagok közül. Definíciójuk is valahogy úgy néz ki, hogy minden ami a Vénusznál fényesebb meteor az megkapja a megtisztelő tűzgömb (bolida) rangot. Ilyenekkel bármikor találkozhatunk az évben (van is olyan magyar oldal ahol ezeket gyűjtik) viszont a Perseidák törmelékfelhője átlagban is több ilyen darabot tartalmaz (a NASA szerint a legtöbbet). Ennek az oka a Perseidák szülő üstököse, a Swift-Tuttle méretében keresendő, hisz 26 kilométeres átmérőjével bőven hagy maga után anyagot amik között több nagy méretű törmelék is található.

Videós Perseida-tűzgömb (Igaz Antal felvétele)

Tudtátok amúgy, hogy a csillaghullást rádión is hallgathatjátok? Ennek a lényege konyhanyelven, hogy olyan adót hallhatunk pár másodpercig amit amúgy nem tudnánk már fogni. Valahogy úgy működik ez, hogy jön a meteor, felizzik a levegőben és közben visszaveri, a föld görbületéből fakadóan amúgy már nem hallható rádió jeleit. Ha szeretnénk ezt kipróbálni, nem kell mást tennünk, mint keresnünk egy olyan frekvenciát ahol átlagos esetben nem fogható közeli adóállomás. Ilyenkor a rádión a jellegzetes fehér zajos súgást hallhatjuk, viszont ha valamilyen tükröző forrás jelenik meg az adó és a vevő között akkor az állomás jele rövidebb-hosszabb időre hallhatóvá válik. Akit mélyebben érdekel a téma, itt bőven talál anyagot/információt erről: http://radiomet.mcse.hu/elm.html

Forward scatter meteordetektálás

Aki pedig a neten követné a Perseidákat, annak ajánljuk az angol meteor figyelő hálózat oldalát ahol élőben nézheti a csillaghullást.

Pontosan 42 éve (és egy napja), 1971. augusztus 7-én tért vissza a Földre az Apollo–15 legénysége, 515 kilométerre északra Hawaii partjaitól. Ez volt az első Apollo misszió ahol sérült ejtőernyővel landoltak. A három főernyőből álló rendszert eredetileg is úgy tervezték, hogy két ernyővel is biztonságosan mentse az űrhajót – a harmadik kupola biztonsági tartalék volt –, és ezúttal ezt a tervezési elvet is kényszerűen letesztelték. Természetesen mindenki épségben földet ért és sérülés sem történt az eszközön.

Kövesd te is figyelemmel a NASA ünnepi műsorát, élőben a Ustream-en. Kérdéseket is feltehettek a csapatnak, ehhez Twitteren és G+ -on használjátok a #AskNASA hashtaget.

Még szerencse, hogy nem volt egy tükör sem a Marson. Egész jól néz ki a self-fotókon a robot.

Hamarosan lesz egy hosszabb cikk is ami ki fogja vesézni az elmúlt 50 év marsi kutatásainak eredményeit, ott külön fejezet lesz a Curiosityről is. Addig pedig íme pár kép a rovertől:

Egy mai tinilány sem készít annyi képet magáról mint a Curiosity. Sajnos  nincs Facebooka

Homokozó

Egész művészi kép. Itt épp az első kőzetfúrást végzi a Marson (és az egész Naprendszerben)

Első kép egy olyan területről ahol valaha víz volt

Többen izgultak érte a leszállásnál, mint gondolná

Pózolj kőzetfúrás nyomokkal.

Marsi színek

Sharp hegység. Erre nyomj, ha nagyban is szeretnéd látni.

Egy tényleg szép videó a leszállásról

A robot egy éve

A Mars mindig is fontos szerepet töltött be az ember életében. Már az ókorban is ismert objektum volt az égbolton. A nevét a római hadistenről, Marsról kapta, de emlegették úgy is, mint a véres planéta. A Naprendszer negyedik tagja, amit jellegzetes vörös színéről lehet felismerni. Ennek oka a felszínén található nagy mennyiségű vas-oxid. Harmadik legnagyobb kőzetbolygónk két természetes kísérővel, a Phobos-al és a Deimos-al. Mivel a mai napig nem bizonyított, hogy létezett-e vagy létezik-e rajta élet így a tudományos kutatások egyik kiemelt célpontja.

A Hold után a Marsra küldtük a legtöbb szondát, elsősorban azért, hogy kutassák van-e (inkább azt, hogy volt-e) élet rajta. Ebben két nemzet volt aktív (bár van európai és Japán kutatás is) a Szovjet/Orosz, illetve az amerikai. Ebben a posztban mi csak az Orosz/Szovjet szondákkal foglalkozunk, annál az egyszerű oknál fogva, hogy ez a nemzet volt az amelyik arányaiban véve a legkevesebb sikeres marsi kutatást mondhatja magáénak.

Az első marsi szonda máris az ő nevükhöz fűződik. 1962. november 1-jén egy háromlépcsős Proton hordozórakétával állították Föld körüli parkolópályára a Marsz–1 nevű szondát, amiről egy gyorsító fokozattal indították el a marsi pályán. Sajnos a repülés közben, a tájolóberendezés hibája miatt, 1963. március 21-én, a Marstól 193 000 kilométerre (a Hold távolsága a Földtől 350 000 kilométer körül van) megszakadt vele a kapcsolat. A szonda sokféle adatot közvetített volna. A fotótelevíziós felvételek mellett, mérte volna a kozmikus sugárzást, a meteoritáramlatokat, illetve a különféle mágneses teret.

Mars 1960A

Eközben az amerikai szondák több sikeres küldetést is végrehajtottak, így kiderült, hogy nincs a Marson civilizált élet, nincs rajta víz illetve hatalmas völgyek és hegyek alkotják. Ekkor már a marsi leszállóegységek küldése vált céljává a Szovjeteknek, hisz a bolygó körüli szondás "hódítás" az amerikaiaké lett.

Első közelkép a Marsról. A képet az amerikai Mariner–4 készítette.

Éppen ezért 1971 novemberében két szondát is küldtek a Mars felé. Mindkettőnek a leszállás volt az elsődleges feladat, bár a Mars körül is maradtak egységek amik méréseket illetve képi anyagokat küldtek vissza a Földre. Először a Marsz–2 próbálta elérni a felszínt de a leszálláskor rossz szögben érte el a légkört és a leszálló rendszere nem tudott működésbe lépni. Ez volt az első ember által készítette szerkezet, amely becsapódott a Mars felszínébe.

Marsz–2

Testvére, a Marsz–3, már elérte a talajt ahova simán landolt de a felszínen csak 20 másodpercig volt kapcsolat vele, azután megszakadt az összeköttetés. Szerencsére az orbitális egysége sok adatot tudott visszaküldeni a Földre. A szonda mérte többek között az infravörös kisugárzást, páratartalmat, felszíni réteg rádiófényességi hőmérsékletét illetve a felső légköri szórt ultraibolya sugárzását. Mint utóbb kiderült, mindkét szonda sikertelenségért a magasságmérő radar hibás kalibrációja volt a felelős ami azt eredményezte, hogy a "felszín alatt" próbáltak meg leszállni azáltal, hogy késve gyújtották be a fékezőrakétáikat.

Marsz-3 által közvetített kép a Mars felszínéről, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat

1974. február 10-én, 203 napnyi repülés után, elérte a Marsot a Marsz–4 szonda is. A leszállóegység nélküli kutató szonda, a fékező hajtómű el nem indulása miatt, a bolygó körüli pályára állás helyett 2 200 kilométerre repült el a Mars mellett ahol mesterséges bolygóvá vált. Társa, a Marsz–5 szintén egy leszállóegység nélküli szonda volt ami viszont sikeresen elérte a vörös bolygót és orbitális pályára állt. Feladata a műszeres mérések mellett, az érkező Marsz–6 és Marsz–7 szondákkal való hírkapcsolat létesítése volt. A Marsz–5 mérései fedezték fel a Mars belső eredetű mágneses terét is.

Marsz-3 landoló egysége egy emlékbélyegen

1974. március 12-én, 218 napos repülés után érte el a bolygót a Marsz–6 szonda. Az automatikus feltérképezés után leszállást elősegítő helyzetbe állt, majd 50 000 kilométerre a Marstól elindította leszálló egységét. A szonda 224 másodpercen át közvetített mérési eredményeket az orbitális egység felé amivel megállapították a Mars légkörének pontos összetételét. Miután elérte a felszínt, megszakadt vele a kapcsolat amit újra a leszálló egység magasságmérőjének pontatlansága okozott.

Párja, a Marsz–7 már március 9-én elindította a leszálló egységét ami technikai hiba miatt ugyanúgy járt mint sok Szovjet szonda. Szállító egysége illetve a leszálló egysége is elszállt a bolygó mellett majd keringési pályára állt.

Az amerikaiak ezek után érték el a Viking szonda párossal (1976-ban) a Marsot ahol sikeresen leszálltak és éveken keresztül vizsgálták a felszíni viszonyokat, ám sem életnyomokat, sem szerves anyagot nem sikerült egyértelműen kimutatniuk a vörös marsi talajban.

Amerikai Viking szonda

Még a Szovjetunió felbomlása előtt megpróbáltak a Szovjetek két szondát juttatni a Mars Phobos nevű holdjára is. A Fobosz–1 és Fobosz–2 1988. július 7-én illetve 12-én indultak Bajkonurból de mindkettővel megszakadt a kapcsolat a Mars közelében. 

A Mars egyik holdja, a Phobos

A Szovjetunió szétesése után, az igazi lökést a mai marsi kutatásoknak egy 1996-os bejelentés adta. Egy Antarktiszon gyűjtött és marsi eredetűnek talált meteorit, az ALH 84001 belsejében primitív egysejtűek 3,5 milliárd éves nyomait vélték felfedezni ami akkora jelentőségű hírnek számított, hogy maga Bill Clinton jelentette be televíziós beszédében. Sajnos ezt a felfedezést azóta sem tudták, sem megerősíteni, sem cáfolni.

A primitív egysetüek több milliárd éves nyomai

Ebben az évben indították az Oroszok a Marsz–96 (Marsz–8) nevű űrszondát is. Feladata a mérések mellett, a leszállás is volt ami viszont már a Földön meghiúsult mivel az indításkor a 4. rakétafokozat hibája miatt a Csendes-óceánba csapódott. A szonda műszereinek építésében már magyar szakemberek is részt vettek.

Még pihen a Fobosz-Grunt

Az utolsó Orosz próbálkozás a Fobosz–Grunt volt. A Fobosz szondákhoz hasonlóan itt is a Mars holdja volt a cél. Anyagmintát szerettek volna visszajuttatni a Földre a szondával, ez viszont meghiúsult már a kilövés után. 2011. november 9-én indították a bajkonuri űrrepülőtérről. Ezután Föld körüli pályára állt, melyet műszaki hiba miatt nem tudott elhagyni, mert hajtóműve nem kapcsolódott be. Az űrszondával megszakadt a kapcsolat. A felszín feletti magassága nagyjából 300 km volt. A felső légkör súrlódása miatt lassuló szonda 2012. január 15-én közép-európai idő szerint este háromnegyed hétkor visszatért a Föld légkörébe. A szonda el nem égett darabjai a Wellington-szigettől kb. 1250 kilométerre nyugatra zuhantak a Csendes-óceánba. A hiba oka valószínűleg szoftverhiba volt ami a szondát biztonsági módba kapcsolta.

Na ez az, amiből semmi nem lett aztán. Fobosz-Grunt fantáziarajz

Ezeken kívül volt több próbálkozása is a Szovjeteknek. Számszerint 21 szondát próbáltak a marsra juttatni, amiből azonban egy sem járt teljes sikerrel. Íme a teljes Szovjet/Orosz lista:

1960 Mars 1960A - Tengerbe zuhant a Földön 

1960 Mars 1960B - Tengerbe zuhant a Földön

1962 Mars 1962A - Felrobbant a Föld körüli pályára álláskor

1962 Mars 1962B - Felrobbant a Föld körüli pályára álláskor

1962 Marsz–1 - Megszakadt a Mars előtt a kapcsolat vele

1963 Cosmos–21 - Nem hagyta el a földi orbitális pályát

1964 Zond 2 - Megszakadt a kapcsolat a Mars felé menet

1965 Zond 3 - Holdról küldött vissza fotókat

1969 Mars 1969A - 438 másodperccel a kilövés után felrobbant

1969 Mars 1969B - Visszazuhant a Földre

1971 Kosmos-419 - Kilövéskor meghibásodott

1971 Marsz–2 - Mars felszínébe csapódott

1971 Marsz–3 - 20 mp után megszakadt a kapcsolat vele a Mars felszínén

1973 Marsz–4 - Elrepült a Mars mellett 

1973 Marsz–5 - Orbitális pályára állt de 9 nap után meghibásodott

1973 Marsz–6 - Orbitális pályára állt majd a leszálló egység meghibásodott leszállás után

1973 Marsz–7 - Elrepült a Mars mellett

1988 Phobos–1 - Elvesztették a kapcsolatot vele

1988 Phobos–2 - Orbitális pályára állt de a leszálló egység elindítása elött megszakadt vele a kapcsolat

1996 Marsz-96 - Kilövéskor meghibásodott

2011 Fobos–Grunt - Nem hagyta el a Földi pályát. Visszazuhant a Földre

Végül elmondható, hogy Oroszország 1960-tól folyamatosan szerencsétlen helyzetben volt a bolygó szomszédunk felfedezésével kapcsolatban. Ha valakikre igaz a mondás, hogy ami elromolhat az el is romlik, akkor azok ők. 21 próbálkozásból egy küldetés sem volt teljes siker viszont ezek után sem adják fel a Marsot. 2018-ban újra egy leszálló egységgel kísérleteznek illetve a jövőbeni tervek között szerepel egy anyagmintát visszaszállító szonda indítása is.

Itt a válasz: http://www.howmanypeopleareinspacerightnow.com/

Elindult a visszaszámlálás az év egyik leglátványosabb csillaghullásáig, az augusztusi Persesidák raj maximumának érkezéséig. A szülő üstököse a 109P/Swift-Tuttle (lenti kép), ami 133 évente tér vissza, így a klasszikus Halley-típusú üstökösök közé tartozik. 1862-ben, egymástól függetlenül fedezte fel Lewis Swift és Horace Parnell Tuttle. Az üstökös magja 26 km átmérőjű, szóval nem számít kicsinek (dinoszauruszokat ennél kisebb objektum irtotta ki, ráadásul a 109P/Swift-Tuttle keresztezheti a Föld pályáját is, igaz az elkövetkező két ezer évben még nem.)

A Perseidák maximuma minden évben augusztus 12-13. körülre esik, ezért a nyár "fináléját" adja az égbolton. Ilyenkor érdemes kivonulni a városokból, elfeküdni egy mezőn és a Perzeusz csillagkép felé fordulva számolni az égbolton megjelenő majd elégő porszemcséket (60-100 darab óránként, azaz percenként átlag 1-2).

Az idei vizsgálatot szerencséssé teszi, hogy a Hold még csak 32%-ban fog világítani, így nem fogja elnyomni az égbolt fényeit. Két csúcsot várnak: az első Hawaii és Amerika nyugati partjainál fog látszani (Magyar idő szerint délután kettő körül) míg a második Európából és Afrikából lesz nyomon követhető valamikor éjjel 3 óra fele.

Természetesen előtte is érdemes kiülni és keresni a hullócsillagokat mert a Perseidák raj már július 17.-től aktív. Az elmúlt évek átlag hullócsillag száma alapján elég nehéz megjósolni az idei "termést". 2009-ben 175, 2010-ben 91, 2011-ben 58, tavaly pedig 122 volt az óránkénti átlag (ZHR) így csak reménykedni tudunk, hogy idén is látunk annyit egy óra alatt mint tavaly. Ha van távcsövünk, akár csak egy kézi, akkor még a csíkok után maradt füstöt is megpillanthatjuk úgyhogy ezzel is érdemes lesz próbálkoznunk.

Érdekesség, hogy a Perseidák meteorrajt "Szent Lőrinc könnyeinek" is szokták nevezni a 258 augusztus 10-én mártírhalált halt Szent Lőrinc "emlékére".