Igazi mérföldkőhöz érkezett a földi exobolygó kutatás. Ahogy már a pár napja kitett posztban is írtuk, exobolygóknak azon égitesteket nevezzük, amelyek a Naprendszeren kívül, idegen csillagok körül keringenek. Az akkori posztban nagyjából 1-2 éves adatot írtunk a bizonyított exobolygó felfedezések számáról, ami nem igazán aktuális, ugyanis a mai napon elértük a 998. megtalált bolygót. Mivel ez mindenképp meghatározó pillanat, így megpróbáljuk egy kicsit összefoglalni, hogy hogyan is állunk jelenleg a kutatásokkal...

• Ez a 998 bolygó jelenleg 759 'naprendszerben' (bolygó rendszerben) oszlik szét. Ez azt jelenti, hogy ennyi csillag, vagy többes csillagrendszer körül kering a közel ezer bolygó. Arányaiban nézve a legtöbben egy csillag körül keringenek, viszont vannak dupla, illetve hármas csillagrendszerben található bolygók is. Ezek mellett egy, a Kepler 64, négyes naprendszerben kering, azaz a bolygó négy nap körül járja útját. Van két nyílthalmazban felfedezett bolygórendszer is: a Kepler 66 és a Kepler 67, illetve egy gömbhalmaz beli, Messier-4-ben található PSR B1620-26 b.

A Kepler 64 négyes naprendszere

• A bolygók közül 589 egyedül kering a csillaga körül, 125-nek bolygó szomszédja is van. 24 rendszerben hárman, 8-ban négyen, 5-ben öten, míg 4 rendszerben hatan vannak bolygószomszédok.

• Tömegük alapján megkülönböztethetünk merkúri, marsi, földi, szuperföldi, neptunuszi, illetve jupiteri tömeggel rendelkező bolygókat. A közel ezer exobolygó közül 3 merkúri, 7 marsi, 11 földi, 110 szuperföldi, 149 neptunuszi, illetve 697 jupiteri tömeggel rendelkezik. 

• Összetételük alapján lehetnek szilárd, illetve gázbolygók. A jelen ismereteink szerint 846 gáz, míg 131 szilárd anyagból áll.

• Az első exobolygót 1855(!)-ben valószínűsítették. W. S. Jacob kapitány a 70 Ophiuchi kettőscsillag mozgásának zavarából gondolta, hogy egy bolygószerű test zavar be a csillagrendszerbe. Az első (még nem) megerősített észlelést 1988-ban publikálták, igaz csak 2003-ban tudták megnyugtatóan bizonyítani a létezését. Hivatalosan 1990-ig kellett várni a felfedezéssel, ekkor igazolták először egy idegen bolygó jelenlétét a Naprendszeren kívül (ez a PSR 1257+12 pulzár körül keringő bolygó volt). Az első csillag körül keringő bolygót 1995-ben fedezték fel, míg az első képet (infra tartományban) pedig 2005 őszén készítették egy másik bolygóról. 

• Keresésüket végezhetik fedési módszerrel, radiális sebesség-méréssel, asztrometriai módszerrel, gravitációs mikrolencse-hatás alapján, gravitációs perturbáló hatás alapján, pulzárjelek modulációja alapján, Doppler-leképezéssel, Antropogén (civilizációs) hatások észlelésével, infra többletsugár méréssel, timing-effektus alapján. Ezek mellett közvetlen módszerek is rendelkezésre állnak a tudósoknak: ilyen lehet a koronográfos képalkotás (csillag kitakarással), infravörös tartományban való észleléssel és magas kontrasztú képalkotással.

• A leglassabban keringő bolygó az Oph 11 b. 730 000 ± 365 000 nap alatt kerüli meg a csillagát.
  

• A leggyorsabban a PSR 1719-14 b kering. 0.09 nap alatt, azaz kicsivel több, mint két óra alatt kerüli meg a csillagát.

• A legkisebb bolygóátmérővel a Kepler-37b rendelkezik. Mérete 30%-a a Földnek (Hold méret közelében van)

• A legnagyobb ismert bolygó a HAT-P-32b. A Jupiter méretének 2.04-szerese.

• A legmelegebb a Kepler-70c, amin a hőmérséklet 7178 Kelvin (6900 Celsius körül).

• A legidősebb csillag körül keringő bolygó a HD 164922 b. Csillaga 13.4 milliárd éves.

• A bolygóban leggazdagabb csillag pedig a HD 10180. Ebben a bolygórendszerben 7 égitest kering (ebből 5 bizonyított jelenleg)

• Hozzánk legközelebb az Alpha Centauri Bb található. Távolsága mindössze 4.37 fényév

• A legtávolabbi bolygó az OGLE-2005-BLG-390Lb, a maga 21500 ± 3300 fényévével.

  
  

A világegyetem vizsgálatának egyik területe az exobolygó kutatás. Azon bolygókat nevezzük exobolygóknak, amelyek a Naprendszeren kívül, idegen csillagok körül keringenek. Több évszázadon át csak sejtették, hogy létezhetnek más naprendszerek is, bizonyítani nem tudták. Az első megerősítésre egészen 1990-ig várni kellett. Ekkor fedezték fel az első exobolygó-rendszert, a PSR 1257 12-t, amit az ott található pulzár rádiójeleinek szabálytalansága miatt tudtak azonosítani.

Az azóta eltelt években, főként a műszerek fejlődésének köszönhetően, 760 exobolygót találtak 609 bolygórendszerben, illetve 100 többcsillagos bolygórendszerben. A felfedezések száma évről évre növekszik, a mai ismereteink (és becsléseink) szerint csak a Tejútrendszerben 160 milliárd (!) exobolygó keringhet 100 milliárd csillag körül. Az újabb találatok szerint egyre több a Földünk nagyságához hasonló bolygó, ezek közül pedig egy maroknyi még hasonló tulajdonságokkal is rendelkezik. 

A mostani listában pár exobolygót próbáltunk összeszedni, bemutatva sokszínűségüket. Akit esetleg érdekel egy bővebb lista, az kattintson ide és szemezgessen a több száz felfedezett bolygó közül.

Gliese 876 d

A Gliese 876 d a Gliese 876 vörös törpe bolygója. Az egyik legkisebb tömegű égitest (7,5 földtömeg), pályájának sugara pedig 0,021 CsE, azaz nagyon közel kering a csillagához. Nagyjából 15 fényévre található a Földtől és a harmadik felfedezett bolygó a Gliese 876 körül (ugye az exobolygó elnevezések úgy történnek, hogy a bolygók a csillaguk nevét plusz egy ABC szerinti következő betűt kapják. Az 'a' a csillagé, utána pedig a felfedezés idősorrendje szerinti betű következik. Így jön ki a 'Gliese 876 d'... Azaz a 'Gliese 876 a' a vörös törpe (de az 'a' betűt ilyenkor elhagyják), a Gliese 876 b és c az utána felfedezett két bolygó, majd a végén a Gliese 876 d). Távolsága 3 millió km, azaz jóval közelebb kering a csillagához, mint a Naprendszerben a Merkúr (Merkúr távolsága a Naptól 58 millió km). Egy Gliese 876 d év nagyjából 2 nap, ennyi idő alatt kerüli meg központi csillagát. Bár vörös törpe körül kering, a felszínén a hőmérséklet így is 800 Celsius körül lehet. Tömege, ahogy már írtuk, nagyjából a Föld 7,5-szerese, átmérője pedig kétszerese. Ebből következtetik, hogy valószínűleg kőzetbolygó a Gliese 876 d.

Gliese 667 Cc

A Gliese 667 Cc-t 2012-ben fedezték fel, 22 fényévre van tőlünk a Skorpió csillagképben. Szuperföldek közé tartozik, mivel tömege 4,5-szöröse a Földnek és 28 nap alatt ér körbe a napja körül. Bolygórendszere szintén az érdekesebb helyek közé tartozik, mivel három nap is található benne (Gliese 667 A, Gliese 667 B és a Gliese 667 C), a Gliese 667 C körül pedig 7 bolygó, amiből 3 szilárd égitest a lakható zónában (bolygói a Gliese 667 Cb / h / c / f / e / d / g).

GJ 1214 b

GJ 1214 b egy 2009-ben felfedezett szuperföld, mely 40 fényévre található tőlünk, a Kígyótartó csillagképben. A nagyjából 393–555 K (120–282 °C; attól függően, hogy a csillag sugárzásának mekkora hányadát veri vissza az űrbe) hőmérsékletével a GJ 1214 b hidegebb lehet, mint akármelyik eddigi fedéses égitesté. Bár még nincs közvetlen jel a víz jelenlétére, a tömeg- és átmérőadatok alapján elképzelhető, hogy ez egy óceánnal fedett bolygó. Nagyjából a tömegének 75%-a víz, 25%-a pedig kőzet, ezt pedig egy hidrogénből és héliumból álló, a bolygó tömegének 0,05%-át kitevő légréteg veszi körül. Az égitesten nagy mennyiségben fordulhat elő folyékony víz is, valószínűleg a vastag jégpáncél alatt. Bár még nem erősítették meg az egész bolygóra kiterjedő légkör jelenlétét, a bolygó relatív közelsége lehetővé teszi az űrben felállított, a Hubble űrtávcsőhöz hasonló teleszkópokkal való vizsgálatát. Ennek célja a létező légkör megtalálása és elemzése lenne. A bolygórendszer becsült idős korából és a kiszámított hidrodinamikai szökési arányból arra enged következtetni, hogy a bolygó élettartamának eddigi időszaka alatt légkörének jelentős részét elvesztette, s a jelenlegi légkör nem lehet az eredeti.

HD 189733 b

A HD 189733 b egy Jupiter típusú exobolygó, ami a HD 189733 kettőscsillag körül kering. Az eddig felfedezettek közül az egyik legérdekesebbnek számít, mivel akár otthoni körülmények között is 'meglátható'. Központi csillaga 7,6 magnitúdós, azaz kisebb távcsővel is megfigyelhető. A bolygó átvonulásai mintegy 3%-os fényességcsökkenést eredményeznek, így egy nagyon tapasztalt vizuális változócsillag-észlelő szabad szemmel is 'láthatja'. Mivel közel kering a központi csillagához, a pályáján kicsivel több mint két nap alatt ér körbe. Ez volt az első bolygó, amelynek sikerült rögzíteni a színképét, valamint a változatos időjárás térképét közvetlen észlelési módszerek segítségével. A bolygó 1300 Celsius fokos légkörrel rendelkezik amiben sikerült már vízgőzt, szén-dioxidot és szén-monoxidot is kimutatni.

Kepler 20f

A Kepler 20f az egyik első olyan felfedezett exobolygó, ami méretében hasonlít a Földre. Előtte ilyen méretű bolygót még nem találtak. Csillagához közel kering, 19 nap alatt ér körbe, a felszínén pedig 420 Celsius-fok körüli hőmérséklet van.

Kepler 22 b

A Kepler 22 b a Földre talán legjobban hasonlító exobolygó. 2,4-szer nagyobb mint a Földünk és nagyjából 600 fényévnyire található tőlünk. A bolygón ideális, 22 Celsius fokos átlaghőmérséklet lehet (jelen ismereteink szerint ez még nem bizonyított, az égitest összetételétől függ...). Központi csillaga hasonló, mint a mi Napunk és 15%-al kering hozzá közelebb. Egy év a bolygón 290 napból áll ami majdnem annyi, mint a Földön. Mivel közelebb van a Napjához így a felszínen melegebbnek kéne lennie, viszont a Napja 25%-al kevesebb fényt bocsájt ki aminek köszönhetően a víz folyékony állapotban is megmaradhat a bolygón. 

Ameddig áll a NASA oldala (az amerikai kormány szünetelése miatt) addig szemezgetünk innét-onnét érdekességeket. Talán sokan nem tudjátok, de van egy csillag ami az egyik legérdekesebb vizsgálódási célpont az exobolygó kutatás szempontjából. A Formalhaut, azaz a hal szája csillag a Déli Hal csillagkép legfényesebb és egyúttal az égbolt egyik legfényesebb csillaga (északi égboltról is látszik).

Érdekességét persze nem ez adja. A 25 fényévre lévő csillag körül először az IRAS infravörös csillagászati műhold fedezett fel porkorongot, ezt később a Hubble űrtávcső is megörökítette. Ennek a mérete hatalmas, szélessége 16 CsE, vastagsága nagyobb mint 2 CsE, a távolsága a Fomalhattól pedig 140 CsE (a Plútó maximális távolsága a naptól 50 CsE). A csillag környezetét először 2004-ben, a Hubble nagyfelbontású kamerájának koronográfjával sikerült leképezni. (A koronográf kitakarja a központi csillag vakító fényét, láthatóvá téve a sokkal halványabb régiókat.) A képen világosan kirajzolódott egy jól behatárolható belső peremmel rendelkező gyűrű, amelyből bolygók keletkezhetnek.

Fomalhaut és porkorongja. Balra a Hubble, jobbra az ALMA teleszkóp felvétele.

A Fomalhaut porkorongjának egyenetlen eloszlásából (belső pereme nem elmosódott, hanem éles, ami arra enged következtetni, hogy ezen az oldalon valami kitakarította a port), valamint abból, hogy középpontja nem esik egybe a csillagéval, következtettek bolygók meglétére. A porkorongon belüli egyik folt az egymást két évvel követő felvételeken elmozdult, az elmozdulás mért mértéke megegyezik a bolygó tömegéből számíthatóval. 

A bolygót Fomalhaut B-nek nevezték el, ami az első olyan exobolygó amit nem csak, hogy lefotóztak, de a keringését is ki tudták mutatni. A központi csillaga nagyon fiatal, mindössze 100-200 millió éves. Rövid élete lesz, mintegy 1 milliárd évig fog világítani (a Napunk most jár 5 milliárd évnél). 

Fomalhaut A és a Fomalhaut B bolygó

A bolygó keringési periódusa 872 év, csillagától való távolsága pedig 119 CsE (a Plútó maximális távolsága a naptól 50 CsE). Tömege nagyjából 0,3 és 2 jupitertömeg között van. Ehhez képest meglehetősen fényes. Ezt valószínűleg a körülötte létrejött, a Szaturnuszénál jóval nagyobb gyűrűrendszer okozhatja amiből, ha jól sejtik a tudósok, még nem jött létre kísérő (hold). A bolygó mérete valahol a Föld átmérőjének néhányszorosa lehet, igaz régebben még a Szaturnusznál is nagyobbnak gondolták. 

Herschel infravörös tartományú felvétele. A csillag és a porgyűrűje.

Persze, az igazi érdekesség még mindig nem ez. Ugyanis nemrég fedezték fel, hogy egy harmadik objektum is kering a csillag körül, amit LP 876-10-nek, mostanában pedig Fomalhaut C-nek hívnak. A Fomalhaut C egy vörös törpe ami viszonylag távolabb kering a Fomalhaut A-tól. Egy ideig úgy gondolták, hogy nem egy rendszert alkotnak, a napokban bejelentett hír viszont megerősítette, az LP 876-10 a Fomalhaut naprendszer tagja. 

A bel­ső, a gyű­rű ré­szecs­ké­i­nél gyor­sab­ban ke­rin­gő boly­gó ener­gi­át ad a por­ré­szecs­kék­nek, ez­ál­tal ki­fe­lé ta­szít­va azo­kat, míg a kül­ső, las­sab­ban ke­rin­gő boly­gó el­szív­ja azt, így be­fe­lé moz­gat­ja a ré­szecs­ké­ket. A ha­tá­sok ere­dő­je­ként a gyű­rű szé­lei éle­sek lesz­nek. Ilyen ef­fek­tus­ra a Nap­rend­szer­ben is van pél­da, gon­dol­junk a Sza­tur­nusz gyű­rű- és hold­rend­sze­ré­nek köl­csön­ha­tá­sá­ra, de így "te­rel­ge­tik" az Urá­nusz egyik gyű­rű­jét a Cor­de­lia és Op­he­lia hol­dak is. [AL­MA (ESO/NA­OJ/NRAO)/B. Sax­ton] Forrás: gothard.hu


A felfedezések valószínűleg nem érnek itt véget. Az ALMA antennáival vizsgálva további információkat tudtak meg a rendszerről. Ezek közül a legérdekesebb mindenképp az, hogy valószínűleg egy második bolygó is kering a csillag körül. Legalábbis a szimulációk alapján ez tűnik a legvalószínűbbnek.

Szeptember 29-én két, a privát űrrepülést meghatározó esemény is történt a világban. Egyrészt az Orbital cég, Cygnus teherűrhajója először dokkolt a Nemzetközi Űrállomáshoz, ezzel biztosítva a NASA-nak a külföldi teherszállítóktól való függetlenedés első lépését. Másrészt a SpaceX cég, feljavított Falcon 9 hordozórakétáját is ezen a napon lőtték fel először. 

Bár látszólag egyik sem tűnik nagy hírnek, mégis kiemelt jelentőséggel bírnak. Az Orbital cég Cygnus teherűrhajó fejlesztésének nem titkolt célja, hogy csökkentse a NASA függőségét a külföldi teherszállítóktól, így ez a repülés mérföldkő az űrrepülőgépek nyugdíjazása óta. 2008. december végén a NASA egy 1,9 milliárd dolláros megbízást adott az Orbital cégnek, hogy 2016-ig 8 Cygnus teherűrhajóval juttasson fel rakományt a Nemzetközi Űrállomásra. A gép közép-európai idő szerint 10 perccel 12 óra előtt érkezett meg az űrállomásra, ahol az asztronauták a komplexum robotkarjával befogták és dokkoltatták azt, 418 kilométerrel a Föld felett. A próbaút során a gép teherszállító kapszulája 590 kilogramm utánpótlást - ruhákat, élelmiszereket és más, nem létfontosságú ellátmányt - szállított az ISS hatfős személyzetének. A teherszállító a második magánűrhajó, amely sikeresen eljutott az ISS-re.

A Space Exploration Technologies vagy röviden SpaceX amerikai űrkutatási vállalat. A központja a kaliforniai Hawthorne-ben található és a korábban a PayPal egyik vezetőjeként ismert Elon Musk alapította. A cég kifejlesztette a Falcon 1 és Falcon 9 rakétákat, valamint a Dragon űrhajót. A mostani fellövés azért volt mérföldkő, mert itt próbálták ki a Falcon továbbfejlesztett hajtóművét, a Merlin 1D motort. Ez az új változat 56%-al nagyobb tolóerőt biztosít az előző, Merlin 1C hajtóműhöz képest. Emellett most szállítottak először olyan rakományt (műholdakat) amelyeket külsős cégek rendeltek meg a SpaceX vállalattól.

A világ legnagyobb űrkutatási szerve az Amerikai Egyesült Államok országos repülésügyi és űrhajózási hivatala. Ma a NASA közel 19 000 embert foglalkoztat, éves költségvetése pedig 19 milliárd amerikai dollár körül van. Fő tevékenysége a bolygókutatás, a Föld beható tanulmányozása a világűrből, emberes űrrepülések, valamint mindenféle űrtechnológiai és rakétatechnikai fejlesztések. Mindezeken túl a NASA egyre nagyobb súlyt fektetett az oktatásra, valamint arra, hogy az elért tudományos és műszaki eredmények minél szélesebb körben átkerüljenek a gyakorlati élet űrkutatástól távol eső területeire is.

A következő listában megpróbáljuk összeszedni az elmúlt évek legjelentősebb küldetéseit. Persze, ez félig meddig szubjektív, hisz különböző területekről nézve, különböző kutatás számít jelentősnek.

//////////////////////////////////////////////////

Top 10 NASA missziók (1. rész)

//////////////////////////////////////////////////

4. Űrrepülőgép program

A Space Shuttle vagy űrrepülőgép (hivatalos angol nevén: Space Transportation System) az Amerikai Egyesült Államok ember szállítására is alkalmas űrprogramja volt. Ez volt a világon az első olyan konstrukció, amelynek bizonyos részei újrafelhasználhatóak voltak. A szárnyakkal rendelkező űrrepülő (Orbiter) felszálláskor függőleges állásban, rakéta módjára hagyta el a Földet, visszatéréskor viszont siklórepülő módjára szállt le.

Bár a program azért indult, hogy költséget csökkentsenek, ezt még sem sikerült megvalósítania a NASA-nak. A fejlesztési és üzemeltetési költségekkel együtt, egy küldetés 1.3 milliárd dollárba került, ami fontonként (0.45 kg) 28 000 dollárt jelentett, szemben az egyszer használatos eszközök fontonkénti 3-5 000 dolláros költségével. 

A program 1981 és 2011 között működött, ami alatt 135 repülést hajtottak végre. Összesen hat űrrepülőt (Challenger, Enterprise, Columbia, Discovery, Atlantis, Endeavour, illetve a teszteknél használt Pathfinder) építettek amiből öt repült és kettő semmisült meg. A jelenlegi tervek szerint az űreszközöket az Orion, illetve a SpaceX Dragon űrhajói váltanák ki.

3. Viking

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Viking-program került. A program keretében a NASA két űrszondát indított a Marsra. Mindkét szonda egy keringő és egy leszálló egységből állt. Ezek a leszálló egységek voltak az elsők, amelyek méréseket végeztek a bolygó felszínén, illetve színes fotókat küldtek a vörös bolygóról. A Viking–1 és Viking–2 biológiai vizsgálatot is végzett, bár bizonyított jelét mikroorganizmusoknak nem találták. Igaz, többen is felvetették már, hogy az akkori vizsgálati módszerek túl elavultak voltak a marsi élet megtalálásához.

Viking keringő egységének képe a Marsi Arcról és környezetéről a Cydonia nevű vidéken

A szondák hatalmas mennyiségű adatot szolgáltattak, amivel többek között megállapították, hogy a bolygó felszíne egy vasban gazdag, nagymértékben oxidálódott agyagrétegből áll, a légkör nitrogént is tartalmaz (míg ezt előtte nem tudták bizonyítani), a felszíne pedig lassan változik, lassabban mint a Földön. Ezek mellett megállapították, hogy a légköri nyomás akár 30%-ot is változik egy év alatt, ahogy a szén-dioxidgáz kifagy a sarki jégsapkákban, majd újra szublimál a légkörbe. Az egyik legérdekesebb eredménye a missziónak pedig az Albert Einstein által lefektetett relativitáselmélet bizonyítása volt. Lényege, hogy a pálya egyes pontjain a Nap gravitációja által elhajlított rádióhullámok hosszabb idő alatt értek el a Földre, mint amikor a Naptól távol tartózkodott a szonda. Ez a teszt 0,1 százalékos hibahatárral dolgozott, azaz minden korábbinál pontosabban volt képes igazolni, vagy cáfolni az einsteini elméletet.

2. Hubble űrtávcső

A HST-t 1990. április 24-én indították a Kennedy Űrközpontból a Discovery űrrepülőgéppel az STS–31 küldetés keretében. Az első képet az NGC 3532 nyílthalmazról készítette, 1990. május 20-án. A felbocsátást követő években hibák jelentkeztek: valahányszor a HST belépett a Föld árnyékába, vagy kilépett onnan, a napelemtáblák beremegtek, és a vibráció zavarta a távcső működését. A beállítást szolgáló 6 giroszkóp közül 3 meghibásodott, s ez már veszélyeztette a HST programját. Ennek ellenére az első másfél évben 900 csillagászati célpontról 1900 megfigyelés született, köztük olyanok, mint a Plútó/Charon rendszer felbontása, az SN 1987A szupernóva körüli gázgyűrű felfedezése, a Szaturnuszon egy óriási légköri vihar fényképezése stb.

Nagyon távoli galaxisok infravörös képe

Az űrtávcső feladata megegyezik a Földön alapított obszervatóriumok, vagyis megfigyelő-állomások feladatával, ami az égitestek és azok egymásra való hatásának megfigyelése, rájuk vonatkozó adatok mérése, vagy becslése. Ezt a feladatot a világűrbe helyezett távcsövek könnyebben és nagyobb pontossággal tudják elvégezni, mint a földi teleszkópok, mert az előbbiek esetén a sugárzásnak nem kell a torzító atmoszférán áthatolnia, de az utóbbiak előnye, hogy a távcsőátmérő nem akadály. A Hubble első, talán legfontosabb vívmánya volt az igen távoli világűr megfigyelése, ami a világegyetem régebbi múltjának kutatásával egyenértékű.

Egyik legfontosabb eredménye egy 2012-es, Spitzer űrtávcsővel történő együttműködésből származó felfedezés volt, amivel az eddig megfigyelt legtávolabbi galaxist örökítették meg. A 13 300 millió (!) fényévnyire levő MACS0647-JD galaxis az Ősrobbanás utáni időszakból származik, amikor a Világegyetem még csak 420 millió éves volt. 

MACS0647-JD

A programot 2018-ig akarják folytatni, ami után, a jelenlegi tervek szerint, a Csendes-óceánba irányítva megsemmisítik. 

1. Apollo

Minden idők legnagyobb emberi vállalkozása, az Apollo-program ért fel a képzeletbeli dobogó első fokára. Nem véletlenül! A Hold mindig is misztikus eleme volt a földi életnek. Az őskor és az ókor vallásaiban a Holdat istenségnek tekintették. A legismertebb holdistenségek a görög mitológiabeli Szeléné, vagy római megfelelője, Luna istennő, de az egyiptomiak Honszu istenétől kezdve a maják Ixchelén át az észak-amerikai navahó indiánok Yoołgai asdząąn istennőjéig tucatnyi kultúrában tisztelték istenként a Holdat. 

John F. Kennedy amerikai elnök 1961. május 25-én állt a Kongresszus elé és hirdette meg a holdra szállási programot, majd 1969. július 20-án történt meg a nagy történelmi pillanat. Ekkor lépett Neil Armstrong a Hold felszínére, bizonyítva, hogy az ember képes más égitestre is eljutni. Kennedy beszéde után az első igai probléma az volt, hogy semmilyen terv nem létezett a küldetés kivitelezéséhez. A gondolkodás viszont nem csak a NASA-nál folyt, hanem az egyetemeken, illetve a NASA beszállító cégeinél is. Az első tervek arról szóltak, hogy egy nagy rakétával, közvetlen leszállással jutnak el a Holdig. Ez viszont több szempontból is problémás volt. Egyrészt nem létezett akkora rakéta amivel el lehetett volna juttatni ezt az iszonyatosan nagy tömeget az égitestig, másrészt nem volt idő sem egy ilyen eszköz kifejlesztésére. Illetve, ha el is jutottak volna így a Holdig, akkor sem tudtak volna visszajönni, mert a Holdon egy komplett kilövő állást kellett volna felépíteni hozzá. Ekkor született a gondolat, hogy mi lenne, ha több kisebb rakétával dolgoznának és a Föld körül szerelnék össze a Holdra eljutó eszközt. Viszont ennél a változatnál is ott volt a probléma, hogy hogyan jutnak vissza a Holdról a Földre. A győztes terv végül nem a NASA-nál, hanem a Chance-Vought repülőgyár egyik munkatársánál fogant. Jurij Kondratyuk 1914-es tanulmánya egy holdűrhajó részegységekre bontását javasolta, valamint azt, hogy a holdfelszínre ne az egész űrhajó, hanem csak egy, a le- és felszállásra alkalmas kisebb egység, egy holdkomp szálljon le. Erre a tanulmányra Tom Dolan talált, aki ezután benyújtotta a NASA-hoz, ahol a terv a LOR koncepció nevet kapta. Először tiltakozott a NASA, elsősorban a biztonsági problémák miatt, de végül elfogadták a tervet.

A holdprogram következő fázisa egy megfelelő kapacitású hordozóeszköz kifejlesztése volt. Ennek szellemi atyja, a rakétás űrkutatás úttörője, Wernher von Braun volt. Az ő fejében született a Saturn hordozórakéta ötlete is. A Saturn V születésének kulcsa a von Braun által tervezett F1 kerozin/oxigén rakétahajtómű, és a dr. Abe Silverstein műhelyében készült hidrogén/oxigén hajtómű volt. Ezzel 140 tonnát tudtak a Föld körülre, 48 tonnát pedig a Hold fele feljuttatni. Így egyetlen rakétával minden eszközt fel lehetett juttatni amire a holdra szálláshoz szükség volt. 

Sajnos a holdraszállást több baleset is beárnyékolja. Ezek közül a legsúlyosabb az Apollo–1 katasztrófája volt, ahol a földi teszteken, kabintűzben meghalt mindhárom űrhajós. Ennek eredménye egy szinte teljesen újratervezett kabin lett mivel a holdprogramot nem állították le a tűzvész után.

1969. július 16-án, magyar idő szerint reggel 9:32 perckor emelkedett a magasba a Cape Kennedy űrközpontból az Apollo–11. Fedélzetén Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin "Buzz" Aldrin-al. A Holdig tartó repülésük három napot vett igénybe. Ekkor 13 keringést végeztek (nagyjából egy nap) a Hold körül majd leszállt a holdkomppal Aldrin és Armstrong. Collins egyedül maradt a parancsnoki egységben és Hold körüli pályán várta a társai visszaérkezését. A leszállást végig nehézségek kísérték, ismeretlen komputerhiba támadt kétszer is, majd a felszín fölött igen alacsonyan kiderült, hogy a simának hitt térség hatalmas sziklákkal és egy nagy kráterrel tarkított, ami közvetlen életveszélyt jelentett az űrhajósokra nézve. Armstrong végül az egyébként is szűkös üzemanyag intenzív felhasználásával, kézi vezérléssel bravúrosan egy biztonságos helyre navigálta a holdkompot és Aldrinnal szerencsésen leszálltak a Nyugalom Tengerén. Mindössze 20 másodpercnyi repülésre elegendő üzemanyag maradt a tartályokban, ezzel az Apollo–11 a legkihegyezettebb leszállás lett az egész programot tekintve. 1969. július 20-án 20:17-kor (UTC) Armstrong jelentette:

„Houston, itt a Nyugalom Bázis. A Sas leszállt”

Néhány órás várakozás után Armstrong kiszállt a holdkompból és megkezdte a holdsétát. Ekkor hangzott el tőle a legendás mondat:

„Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

Ezután Aldrin is követte a felszínen, ahol mintákat vettek és fényképeztek. A visszaúton semmi rendkívüli nem történt, így 1969. július 24-én épségben leszálltak a Csendes-óceánon. Az Egyesült Államok megnyerte a Hold meghódításáért folytatott versenyt, az Apollo-program beteljesítette az összes kitűzött célját.

A program 1972-ben fejeződött be, azóta egyetlen embert szállító űrhajó sem hagyta el az alacsony Föld körüli pályát. 1969 és 1972 között az Egyesült Államok 12 űrhajóst juttatott a Hold felszínére, 6 Apollo program keretében. Az egész program teljes költsége több mint 19,5 milliárd dollár volt.

//////////////////////////////////////////////////

Top 10 NASA missziók (1. rész)

//////////////////////////////////////////////////